Nem akartam így belevágni a közepébe, mikor a fasza linuxos progikról ígértem írást, és nem is fog mind külön postot kapni, de az Amarok megér egy bejegyzést.
Rég írtam a blogba, mert lusta vagyok és trehány, meg nagyon megviselt a sablon elvesztése, de majd csinálok újat, úgyse tetszett.
A post apropója, hogy fél év Windows-használat után úgy döntöttem, ideje megint linuxozni egy kicsit, meglesni milyen lett az új Ubuntu, bepróbálni a KDE4-et, meg úgy összességében hiányzott a linuxos életérzés :napszemüvegesszmájli
Egy ideje nem írtam ide, ami csak azt jelenti, hogy blogolási szokásaim kezdenek visszatérni a normál kerékvágásba. (Kéthavonta egy post)
A vizsgaidőszak örömére újra intenzíven fejleszteni kezdtem az sc! névre keresztelt webes cuccom, mely ha mindenigaz sok lap alatt bizonyít majd (na jó, meg azért is, mert már sok lap alatt bizonyítania kéne). A fícsörlista már néhány opensource keretrendszerével vetekszik, ha nem lenne az egész rendszer bugos és aluldokumentált, már versenybe is szállna velük. (Na jó, a bugos és aluldokumentált jelzők alap dolgok az opensource dolgok 80%-ánál, de azért szeretném magam igényesebbnek tartani) Alapjában véve azért álltam neki, mert a meglévő rendszerekkel elképzelhetetlennek tűnt egy komplexebb oldal összerakása (konkrétan JF v3-hoz kerestem keretrendszert), mivel alapjában véve az egy url, egy kontroller, egy sablon felépítésre épülnek, esetleg egy az egészet befoglaló layoutot belőhetünk bennük. Persze, mindenhol be lehet ágyazni kisebb részleteket, modulokat, de sokszor elég körülményes volt. Szóval sc! alapjában véve arra a koncepcióra épült, hogy mindent egymástól független modulokra vezethetünk le. Ezt végülis legjobban a hierarchikusan építkező sablon rendszerrel sikerült elérni: a modulok - adatokkal feltöltött - sablon-node-okkal térnek vissza, melyet aztán egy másik node tetszőleges mezőjéhez csatolhatunk, és végül egy fát kapunk. A szépsége az egésznek, hogy bárhonnan mahinálhatjuk az oldal többi részét, akár ajax-et használva a háttérben is újratölthetjük a portálunk bal hasábján tanyázó szavazás modult, ha emberünk egy másik modulban leadta szavazatát. A további feature-ök között szerepelnek a manapság általános dolgok, egy ORM réteg az adatbázis fölött, erős cache, YAML konfigfájlok, URI routing, többé-kevésbé designer-barát sablonrendszer, sessionkezelés és authentikáció, no meg egy egyelőre csak tervezett validálási-rendszer, mely ha elkészül, jelentősen leegyszerűsíti majd a formok összeállítását és az egész adatbevitelt.
Szóval ez így kikívánkozott belőlem. Akartam írni GDF-beszámolót is, hogy jól címlapon legyek, de már annyi született, hogy sok újat nem tudnék mondani. Amit meg más nem írhatott le, az összeállt JF-en. (...) Vagy fél napot pihent közben a post, még jó hogy nem fagyott ki közben Firefox. Mostviszont már bezárom.
Mit tegyünk, ha szeretnénk átmenteni néhány adatunkat a vinyó-formázás utánra? Nos, ha nem kívánunk dvd-ket írni a pár hét múlva már úgysem aktuális fájloknak, van egy másik gépünk a hálózatban, és nem zavar hogy a fájlok egy része szó nélkül elveszik, a következőket tehetjük.
Az elektromos csellentyűcske és az átlagos távoli ural óta senki nem lepődik meg a géppel fordított szövegeken, maximum jókat derül rajtuk. Viszont azt gondolná az ember, az ilyenek nem jutnak a távolkeletről bezúduló megkérdőjelezhető minőségű áruk dobozain túl. Hát de. Autodesk világra szóló licenszmegállapodás.
Nemrég jött ki az egyik legnépszerűbb, de mindenképp a legfelhasználóbarátabb Linux disztro, az Ubuntu új verziójának bétája. A fejlesztők nem töketlenkednek, világosan megmondták hogy félévente jön új verzió, és szigorúan be is tartják. A Feisty Fawn - mindenféle alliteráló neveket adnak a különböző verzióknak, így nem kell a nehezen megjegyezhető számokkal hivatkozni rájuk - végleges verziója áprilisban jelenik meg.
Nem mondanám, hogy utálom a hétfőt, mert igazából még a hétvégéhez sorolom. Kéthetente van egy órám, délután kettőkor. Azért ma sikerült majdnem elaludnom, az örök épeszű-ember-délelőtt-nem-kel-fel axióma okán, de végülis nem kellett lemaradnom a C++ programozás rejtelmeiről, melynek végén egy kis-zh-val vezettük le a feszültséget. (Mások ilyenkor FPS-eket tolnak, nem?)
A lényeg hogy csináltam (tegnap estefelére összeállt) ilyen pöpec kis új sablont, ami bugos, meg szétcsúszós, de legalább az enyém, a drágaszágom. Majd kijavítom szépen.
A másik fontos esemény földi kis életemben, hogy a jatekfejlesztes.hu domén végre a jatekfejlesztes.hu -ra mutat. A kálvária teljes története, hogy a domén a freeweben van bejegyezve, a tárhely meg a dataglobe-nál van, előbbi ezért utóbbira van átirányítva egyzerű php header függvénnyel. Dataglobe azonban olykor, mikor egy szervere összeomlik, csendben átköltözteti annak lakóit egy másikra. (csendben - értsd: erről a lakóknak nem szól) Ígyaztán mikor ilyesmit csinál - a mostani volt kb a harmadik az elmúlt egy évben - mi szépen végigpróbálgatjuk dataglobe szervereit (x[0-9]{2,3}.dataglobe.hu ), melyiken lehetünk, és átirányítjuk a domént. Nahát, most nem voltunk sehol. Az ügyfélszolgálat közölte, hogy az x189-en vagyunk. Nem vagyunk ott. Ígyaztán, mivel a domén rendes átregisztrációja már folyik, a JF addig ideiglenes tárra került, ami csak szóról szóra terjedt, a fw-s doménhez hozzáférőkhöz meg nem fértünk hozzá. Egészen mostanáig, és most minden jó és szép, boldogan amíg meg nem. (Ezt azért írtam le, hogy aki mégegyszer megkérdezi, azt csak ide irányítsam jól)
Mindenki levonhatja a saját következtetését az esetből, én nem ítélkezem mert ilyen kedves ember vagyok. Mindenesetre, épp folyik egy másik domén átregünk is egy másik szolgáltatónál, ha ez furamód néhány nap alatt meglesz, akkor a Dataglobe "hát ez akár 3-4 hétig is eltarthat mert a magyar szolgáltatók nagyon gonoszak ám és nemadják a domént" kijelenetését is megkérdőjelezem majd kicsit.
Egy ideje tervezgetem, hogy blogot indítok, egy olyan igazit, de végülis mindig halogattam a dolgot, kifogásokat keresve és időhiányra hivatkozva. Ma azonban olyasvalami történt, ami mellett már nem tudtam szónélkül elmenni.